Sziria - Tartusz és környéke
Tartuszban kezdtem igazán rájönni, hogy teljesen más világ az ahol vagyok. A tengerparti, vizipipázó férfiakkal tele teraszok, a szűk utcácskák, a várakozás a buszra, az arab "időérzéketlenség", az ellentétek sokasága a keresztény és muszlim életfelfogás között kellemes érzéssel töltött el. Ismét rájöttem szeretem az arab világot.
Amikor már kezdtem magamba szívni ennek csodáit és jólérezni magam, az operatőr-szerkesztő kolléga (nevezzük Törpének) kimutatta foga fehérjét és kezdődött a rémálom. A végére mindenki utálta a Törpét, mert tolakodó, pofátlan és idióta volt. Minden operatőr orra elé bemászott, nem tetszett neki semmi, csak követelőzött és parancsolgatni próbált mindenkinek, nem figyelt oda senkire. Főleg velem volt undok. Szerencsére a többiek mind mellém álltak, vigasztaltak.
Tökéletes volt az ellentét a Törpe előidézte lelkiállapotom és a Szíria keltette érzések között.
Most inkább a másodikról mesélek...
Első kirándulás Tartuszból Crac des Chevaliers-be vezetett.
A vár a közeli domb tetejéről nézve.
Kilátás a rengeteg lőrés egyikén.
Másnap körbehajókáztuk Arwad szigetét.
A hajócskánk kormányosa Konstancán dolgozott, tudott valamennyit románul és megengedte, hogy "vezessem" a hajót, s csodák csodája nem mentünk neki semminek.
Hajókázás után Tartusz óvárosát látogattuk meg.
A templomos vár-város romjaira házakat építettek az ottomán periódusban. Az egykori lovagteremben öt szűk utcácska van. A beomlott tetejű kápolnát belső udvarnak használják.
Az arab szokások szerint több generáció lakik egy fedél alatt, a fiatalok házasodás után nem költöznek el otthonról. A szír kormány tömbházakat épített a régészeti lelőhelyeken lakók számára, de ezek nem akarnak elköltözni, mert ott nem tudna az egész család egy lakásban lakni és fel kéne adják szokásaik egy részét. Hogy mégis kényszerítsék őket kiköltözni, nem adnak felújítási engedélyt ezen házakra, s mikor lakhatatlanná válnak az itt élők a tömbházakba kényszerülnek.
Az óvárosi séta után 100kmes út várt ránk. Autóbusszal mentünk Ugaritba. Természetesen többször eltévedtünk, ezt már-már kezdtük megszokni. Általában a 2órás utakat 3-4 óra alatt sikerült megtenni. Mikor megérkeztünk 7000 éves romváros látványa terült elénk. Itt találták meg az első "igazi" ábécét, i.e. XIV. századból. Az ugaritiak voltak az elsők akik betűírást használtak.
Itt (és még sok más helyen) sajnos nem tudtam fényképezni, mert a Törpe nem hozott elemeket a rádiómikrofonhoz és a fényképezőgépem elemeit voltunk kénytelenek használni.
Esténként nem maradhatott el a vizipipázás sem. A helyi sőrt is kipróbáltuk, de nem jött be. Olyan tevepisi íze volt, uh maradtunk a Heinekennél, meg a helyi kólánál.
Szíriában a vendéglátás a legkissebb lebuj teraszon is olyan, mint az amerikai filmekben az ötcsillagos vendéglőben. Ahogy leülsz egy üveg vizet az asztalra tesznek a ház részéről. Mident úgy szolgálnak fel ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Egy este tortával érkeztünk a teraszra - a kolozsvári kollégák közül egyiknek, Mihaela-nak születésnapja volt. Megkérdeztük, h elfogyaszthatjuk-e a teraszon. Természetesen, volt a válasz és azzal el is szaladtak a dobozzal, fél perc múlva hozták a tortát tálcán, tányérokat és kiskanalat mellé, nem problémáztak, hogy kintről behozott terméket nem lehet fogyasztani.
A szakmai találkozó nagy része a Margati várban zajlott, ahol Major Balázs magyar régész vezetésével végeznek ásatásokat.
A Margati várnál a szamár is, a DunaTVs operatőr is dolgozik. ;)
Tartusz tengerparti város. A fürdést sem lehetett itt kihagyni. Míg a társaság egy része Aleppoban filmezett, a többiek az "európai szintű" strandon úszkált a Földközi tengerben és sütette hasát a nappal.
Miközben itthon hullt a hó, én strandoltam. 35fok volt, a víz 25 fokos és tiszta. Tökéletes egy kis úszkálásra.
A résztvételi feltételek között volt az is, hogy a szakmai találkozó ideje alatt, műholdon haza kell küldeni egy hírt, amit még ottlétünk ideje alatt, köteles a TV közölni. Eleinte úgy volt, hogy Razvan, a TVR2 igazgatója, jelentkezik be, de ő nem akarta vállalni, meg azt állította, hogy neki nem is lenne hol leközölni az anyagot. Ezért átruházta a feladatot a magyaradásra, azaz rám. Megpróbáltam lebeszélni, hogy én nem vagyok hírszerkesztő és még sohasem foglalkoztam ilyesmivel, de nem volt kivel beszélni. A kolozsváriakkal megegyeztünk, hogy nincs amiért mi is ők is külön lefilmezzük ugyanazt és megkérdezzük Csellényitől ugyanazokat a kérdéseket, ezért leosztottuk a feladatokat. Karen fogta a mikrofont és kérdezett, Andrei filmezett, én beleszóltam, ha valami eszembejutott és a Törpe filmezte képeket is használtuk mi is a kolozsváriak is. Itt a végeredmény.
Végezetül egy szír videóklipp:
Az utolsó öt nap "kalandjai" a következő bejegyzésben...
Amikor már kezdtem magamba szívni ennek csodáit és jólérezni magam, az operatőr-szerkesztő kolléga (nevezzük Törpének) kimutatta foga fehérjét és kezdődött a rémálom. A végére mindenki utálta a Törpét, mert tolakodó, pofátlan és idióta volt. Minden operatőr orra elé bemászott, nem tetszett neki semmi, csak követelőzött és parancsolgatni próbált mindenkinek, nem figyelt oda senkire. Főleg velem volt undok. Szerencsére a többiek mind mellém álltak, vigasztaltak.
Tökéletes volt az ellentét a Törpe előidézte lelkiállapotom és a Szíria keltette érzések között.
Most inkább a másodikról mesélek...
Első kirándulás Tartuszból Crac des Chevaliers-be vezetett.
A vár a közeli domb tetejéről nézve.
Kilátás a rengeteg lőrés egyikén.Sajnos idegenvezetőnk nem volt. Szerencse, hogy utánaolvasgattam. Nem mondta el senki az impozáns kereszteskori vár történetét. De így is mély nyomot hagyott a látvány.
A hajócskánk kormányosa Konstancán dolgozott, tudott valamennyit románul és megengedte, hogy "vezessem" a hajót, s csodák csodája nem mentünk neki semminek.
Hajókázás után Tartusz óvárosát látogattuk meg.
A templomos vár-város romjaira házakat építettek az ottomán periódusban. Az egykori lovagteremben öt szűk utcácska van. A beomlott tetejű kápolnát belső udvarnak használják.Az arab szokások szerint több generáció lakik egy fedél alatt, a fiatalok házasodás után nem költöznek el otthonról. A szír kormány tömbházakat épített a régészeti lelőhelyeken lakók számára, de ezek nem akarnak elköltözni, mert ott nem tudna az egész család egy lakásban lakni és fel kéne adják szokásaik egy részét. Hogy mégis kényszerítsék őket kiköltözni, nem adnak felújítási engedélyt ezen házakra, s mikor lakhatatlanná válnak az itt élők a tömbházakba kényszerülnek.
Az óvárosi séta után 100kmes út várt ránk. Autóbusszal mentünk Ugaritba. Természetesen többször eltévedtünk, ezt már-már kezdtük megszokni. Általában a 2órás utakat 3-4 óra alatt sikerült megtenni. Mikor megérkeztünk 7000 éves romváros látványa terült elénk. Itt találták meg az első "igazi" ábécét, i.e. XIV. századból. Az ugaritiak voltak az elsők akik betűírást használtak.
Itt (és még sok más helyen) sajnos nem tudtam fényképezni, mert a Törpe nem hozott elemeket a rádiómikrofonhoz és a fényképezőgépem elemeit voltunk kénytelenek használni.
Esténként nem maradhatott el a vizipipázás sem. A helyi sőrt is kipróbáltuk, de nem jött be. Olyan tevepisi íze volt, uh maradtunk a Heinekennél, meg a helyi kólánál.
Szíriában a vendéglátás a legkissebb lebuj teraszon is olyan, mint az amerikai filmekben az ötcsillagos vendéglőben. Ahogy leülsz egy üveg vizet az asztalra tesznek a ház részéről. Mident úgy szolgálnak fel ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Egy este tortával érkeztünk a teraszra - a kolozsvári kollégák közül egyiknek, Mihaela-nak születésnapja volt. Megkérdeztük, h elfogyaszthatjuk-e a teraszon. Természetesen, volt a válasz és azzal el is szaladtak a dobozzal, fél perc múlva hozták a tortát tálcán, tányérokat és kiskanalat mellé, nem problémáztak, hogy kintről behozott terméket nem lehet fogyasztani.
A szakmai találkozó nagy része a Margati várban zajlott, ahol Major Balázs magyar régész vezetésével végeznek ásatásokat.
A Margati várnál a szamár is, a DunaTVs operatőr is dolgozik. ;)Tartusz tengerparti város. A fürdést sem lehetett itt kihagyni. Míg a társaság egy része Aleppoban filmezett, a többiek az "európai szintű" strandon úszkált a Földközi tengerben és sütette hasát a nappal.
Miközben itthon hullt a hó, én strandoltam. 35fok volt, a víz 25 fokos és tiszta. Tökéletes egy kis úszkálásra.A résztvételi feltételek között volt az is, hogy a szakmai találkozó ideje alatt, műholdon haza kell küldeni egy hírt, amit még ottlétünk ideje alatt, köteles a TV közölni. Eleinte úgy volt, hogy Razvan, a TVR2 igazgatója, jelentkezik be, de ő nem akarta vállalni, meg azt állította, hogy neki nem is lenne hol leközölni az anyagot. Ezért átruházta a feladatot a magyaradásra, azaz rám. Megpróbáltam lebeszélni, hogy én nem vagyok hírszerkesztő és még sohasem foglalkoztam ilyesmivel, de nem volt kivel beszélni. A kolozsváriakkal megegyeztünk, hogy nincs amiért mi is ők is külön lefilmezzük ugyanazt és megkérdezzük Csellényitől ugyanazokat a kérdéseket, ezért leosztottuk a feladatokat. Karen fogta a mikrofont és kérdezett, Andrei filmezett, én beleszóltam, ha valami eszembejutott és a Törpe filmezte képeket is használtuk mi is a kolozsváriak is. Itt a végeredmény.
Végezetül egy szír videóklipp:
Az utolsó öt nap "kalandjai" a következő bejegyzésben...
Megjegyzések