Első "találkozás" Szíriával
Szól a telefonom. Nicoleta a TV útlevél osztályáról. Felhívták a szír nagykövettségről, hogy a "küldöttségből" is oda kéne menjen valaki. Mindenki más foglalt volt ezért rám esett a választás, hogy képviseljem a társaságot.
A nagykövetség egy régi villában van. A kapunál le kellet adjuk a telefonjaink, mint a supermarketben a csomagokat. Aztán lementünk a pincébe, ahol megkértek, hogy várjunk. Nem volt valami bizalomgerjesztő hely. Az előtérben ezeréves, elnyűtt, (mű)bőr fotelek, ronda lambéria a falon, s mégrondább padlócsempe a földön. Egy irodában ült 4 arab és beszélgettek, teázgattak. Mi vártunk. 20 percet.
Aztán egy pocakos, nagydarab, tipikus arab kijött, s mondta menjek vele. Nicoleta felállt, hogy jön ő is. A pocakosnak nem tetszett az ötlet, de nem kötekedett. Elindult a lépcsőn felfele, mi utána. Ahogy a pincéből kiértünk teljesen más világ tárult elénk. Szépen berendezett előtér, márvány(utánzat)lépcsők, képek a falon.
Az első emeleten lévő iroda felé tartottunk, ahol az arab vágású, de minden szempontból európai stílusú nagykövet fogadott. Bemutatkoztunk, kezet fogtunk, leültetett az immár modern, új bőr fotelbe. Óriási volt az ellentét a pince és a villa többi része között. Pont ugyanakkora, mint a pocakos ember és a nagykövet között. Valamit beszéltek arabul, majd kezdődött a "kihalgatás". A pocakos ember volt a fordító.
- Kértél már vízumot Szíriába?
- Nem.
- Mivel foglalkozol?
- Riporter és vágó vagyok a románTVnél?
- Tehát újságíró?
- Igen.
- És a többiek akik mennek?
- A TVR2 igazgatója, egy operatőr és még hárman a kolozsvári studiótól.
- Román vagy?
- Román állampolgár. Igen.
- A többiek is?
- Igen.
- Tehát mind románok vagytok?
- Román állampolgárok. Az én anyanyelvem a magyar.
Szól a telefon. A nagykövet felveszi, beszél, miközben a Szír Turisztikai Minisztériumtól kapott meghívónkat nézegeti. A pocakos mosolyog és bológat. Ez azt jelenti, hogy megkapjuk a vízumot, gondolom. A nagykövet leteszi a telefont. A pocakos megkérdi, hogy én melyik is vagyok. Mondom: Borsos Tünde Krisztina. Már nem mosolyog. Nézegeti a meghívót, mutatja a nagykövetnek. Megijedtem. Vajon mi baja lehet velem hirtelen? Beszélbek valamit arabul, majd folytatódik a meghallgatás.
- Milyen vallásúak vagytok? Keresztény?
Nicoleta válaszol:
- Igen. Román ortodoxok.
Közbe kellet szóljak, nem tudtam elviselni, hogy ortodoxnak akarnak feltüntetni a szírek szemében.
- Én nem vagyok ortodox. Református vagyok!
- Az meg mi?
- Az is egy keresztény vallás. Mint a katólikus, unitárius, lutheránus.
- Tehát keresztény vagy?
- Igen.
- És a többiek.
Megint Nicoleta válaszol:
- Igen ortodoxok.
A kolozsvári studiótól még jön két magyar, szerintem ők nem ortodoxok, de nem tudtam milyen vallásúak, úgyhogy inkább nem szóltam bele.
Ezekután jó hosszasan elmondták, hogy Szíriában mekkora nagy az egyetértés a keresztények és muszlimok között és hogy van olyan utca Damaszkuszban, ahol egymás mellett van a mecset és a kersztény templom, majd magyarázkodtak egy adagot, hogy nincs velünk semmi bajuk, csak azért érdeklődtek a vallásunk felől, mert egy MÁS vallású újságíró járt Szíriában, pont akkor amikor a nemzetközi helyzet nem volt valami kedvező nekik és hazugságokat írt a muszlimok és egyéb vallásúak kapcsolatáról és most már tudják, hogy mi nem fogunk ilyet csinálni. Mi szaporán bólógattunk.
Mondták, hogy megkapjuk a vízumot, ingyen (pedig igaziból 26 Euró lenne fejenként). Ha holnap már vége a Ramadánnak és ünnep van akkor hétfőn, ha nem már holnap mehet Nicoleta a vízumokért.
Ez érdekes-gondoltam magamban: ma még nem tudják, hogy holnapra már vége lesz-e a Ramadánnak vagy sem? De végülis mindegy. Lesz vízum, van repülőjegy, foghatok neki csomagolni és kedd este kilencórakor felszáll a gép. Irány Budapest onnan meg Damaszkusz.
Helló Szíria, alig várom lássalak!
A nagykövetség egy régi villában van. A kapunál le kellet adjuk a telefonjaink, mint a supermarketben a csomagokat. Aztán lementünk a pincébe, ahol megkértek, hogy várjunk. Nem volt valami bizalomgerjesztő hely. Az előtérben ezeréves, elnyűtt, (mű)bőr fotelek, ronda lambéria a falon, s mégrondább padlócsempe a földön. Egy irodában ült 4 arab és beszélgettek, teázgattak. Mi vártunk. 20 percet.
Aztán egy pocakos, nagydarab, tipikus arab kijött, s mondta menjek vele. Nicoleta felállt, hogy jön ő is. A pocakosnak nem tetszett az ötlet, de nem kötekedett. Elindult a lépcsőn felfele, mi utána. Ahogy a pincéből kiértünk teljesen más világ tárult elénk. Szépen berendezett előtér, márvány(utánzat)lépcsők, képek a falon.
Az első emeleten lévő iroda felé tartottunk, ahol az arab vágású, de minden szempontból európai stílusú nagykövet fogadott. Bemutatkoztunk, kezet fogtunk, leültetett az immár modern, új bőr fotelbe. Óriási volt az ellentét a pince és a villa többi része között. Pont ugyanakkora, mint a pocakos ember és a nagykövet között. Valamit beszéltek arabul, majd kezdődött a "kihalgatás". A pocakos ember volt a fordító.
- Kértél már vízumot Szíriába?
- Nem.
- Mivel foglalkozol?
- Riporter és vágó vagyok a románTVnél?
- Tehát újságíró?
- Igen.
- És a többiek akik mennek?
- A TVR2 igazgatója, egy operatőr és még hárman a kolozsvári studiótól.
- Román vagy?
- Román állampolgár. Igen.
- A többiek is?
- Igen.
- Tehát mind románok vagytok?
- Román állampolgárok. Az én anyanyelvem a magyar.
Szól a telefon. A nagykövet felveszi, beszél, miközben a Szír Turisztikai Minisztériumtól kapott meghívónkat nézegeti. A pocakos mosolyog és bológat. Ez azt jelenti, hogy megkapjuk a vízumot, gondolom. A nagykövet leteszi a telefont. A pocakos megkérdi, hogy én melyik is vagyok. Mondom: Borsos Tünde Krisztina. Már nem mosolyog. Nézegeti a meghívót, mutatja a nagykövetnek. Megijedtem. Vajon mi baja lehet velem hirtelen? Beszélbek valamit arabul, majd folytatódik a meghallgatás.
- Milyen vallásúak vagytok? Keresztény?
Nicoleta válaszol:
- Igen. Román ortodoxok.
Közbe kellet szóljak, nem tudtam elviselni, hogy ortodoxnak akarnak feltüntetni a szírek szemében.
- Én nem vagyok ortodox. Református vagyok!
- Az meg mi?
- Az is egy keresztény vallás. Mint a katólikus, unitárius, lutheránus.
- Tehát keresztény vagy?
- Igen.
- És a többiek.
Megint Nicoleta válaszol:
- Igen ortodoxok.
A kolozsvári studiótól még jön két magyar, szerintem ők nem ortodoxok, de nem tudtam milyen vallásúak, úgyhogy inkább nem szóltam bele.
Ezekután jó hosszasan elmondták, hogy Szíriában mekkora nagy az egyetértés a keresztények és muszlimok között és hogy van olyan utca Damaszkuszban, ahol egymás mellett van a mecset és a kersztény templom, majd magyarázkodtak egy adagot, hogy nincs velünk semmi bajuk, csak azért érdeklődtek a vallásunk felől, mert egy MÁS vallású újságíró járt Szíriában, pont akkor amikor a nemzetközi helyzet nem volt valami kedvező nekik és hazugságokat írt a muszlimok és egyéb vallásúak kapcsolatáról és most már tudják, hogy mi nem fogunk ilyet csinálni. Mi szaporán bólógattunk.
Mondták, hogy megkapjuk a vízumot, ingyen (pedig igaziból 26 Euró lenne fejenként). Ha holnap már vége a Ramadánnak és ünnep van akkor hétfőn, ha nem már holnap mehet Nicoleta a vízumokért.
Ez érdekes-gondoltam magamban: ma még nem tudják, hogy holnapra már vége lesz-e a Ramadánnak vagy sem? De végülis mindegy. Lesz vízum, van repülőjegy, foghatok neki csomagolni és kedd este kilencórakor felszáll a gép. Irány Budapest onnan meg Damaszkusz.
Helló Szíria, alig várom lássalak!
Megjegyzések