Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2008

Otthonról jöttem haza

Az utóbbi két és fél hónapban nagyon sokat voltam otthon. Egy hét magyar húsvét, tíz nap román húsvét és május 1, tíz nap két esküvő alkalmából. Mikor május 1 után jöttem vissza csak az vigasztalt, hogy kevesebb mint egy hetet kell kibírjak Bukarestben és máris megyek vissza. Már rég nem gondolkodtam azon, hogy most rögtön haza szeretnék költözni, de ezen az úton (ami tízszer olyan hosszúnak tűnt, mint amennyi volt valójában) csak erre tudtam gondolni. Egész addig míg beértünk Bukarestbe. Akkor egy eddig még ismeretlen érzés fogott el: itt is otthon vagyok. Örvendtem, h látom a soksávos utakat, a káoszt, a betonrengeteget, a parkokat, a tévé épületét, mindent. Először éreztem azt, hogy otthonról jöttem haza.