Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2007

Születésnap

Kép
Már megint idősebb vagyok egy évvel. Június 28. Éjfél után pár perccel. Kedves kis terasz. Sör. Első szülinapi köszöntő: Áron. És két régi jó haver. Reggel. Első szülinapi sms: "Azt mondják, hogy a születésnapok jót tesznek az egészségnek, azok élnek a legtovább akiknek a legtöbb van belőle". Délelőtt. Útban meló fele ráébredtem, hogy 24 éves vagyok és megijedtem. Ebben a korban már komoly felnőtt nőnek kéne lenni és én nem vagyok az! Mi lesz velem?!?!?!?! S úgy egyáltalán, valamiért ez a szám ijesztőnek tűnik. Még soha egy születésnapomon sem voltak gondjaim az éveim számával, de most valamiért nagyon megijedtem tőlük. Attól a sok-sok évtől ami eltelt és... nem is elteltek, hanem nagyon gyorsan elrepültek, túl gyorsan. Az életem minimum egyharmada eltelt és mégis mintha nemrég lett volna mikor először vittek ovódába, mikor Gyergyóban napokig gyakoroltam a "kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda" refrénű éneket, amit mikor felvételiztem I. osztályba kellett vol

Szomorú?

Nem fogok államvizsgázni az idén. Nem ment. Hiába na, ha valami nem érdekel már, nem tudom megtanulni. Megpróbálom jövőben is... Többen is azt ígérték kitekerik a nyakam, ha nem államvizsgázom. Már csak reménykedni merek, h most az egyszer nem tartják be szavukat! Közben tanulok. Felvételire. Filmművészeti egyetem - vágó szak.

A buli - egy esküvő krónikája, a barátnő szemszögéből

Már nagyon rég volt mikor megígértem ezt a bejegyzést. Közben volt haverok-buli-fanta, netnélküliség, meló, tanulás és fáradtság így mostanig húzodott a dolog. :D Hát már azt se tudom hogy is kezdjem... Kulcsszavakban: rég volt, jó volt, nehezen és lassan kezdődött, túl hamar elmúlt. Amint már kiderült sofőrködtem; ezt a nemes feladatkört a "buli" elején is be kellett tölteni. Gondolkodás nélkül vállaltam, azt hittem hacsak az ember nem alkoholista könnyen kibírja az egyik legjobb barátnője esküvőjének első pár óráját alkohol nélkül. Bebizonyosodott: tévedtem! (de ha megint megkérnek ily nemes feladat teljesítésére, ismét vállalni fogom) Az érkezés, asztali beszélegetések, előétel (fincsi vót, de miért kellett olyan büdi legyen a sajt és miért kell a kávéba még a konyhán beletenni a cukrot?!?!) minden ment símán, csak nem voltam szociábilis kedvembe... No itt jött volna jól egy fél pohár sör és máris nem lett volna gond ilyen-olyan rég nem látott ismerősökkel a kötelező proto

Leánybúcsútól az esküvői buliig - egy esküvő krónikája, a barátnő szemszögéből

Ismét esküvő! Az első a "gyerekkori" barátnék közül... Volt osztálytárs a menyasszony - volt osztálytárs a vőlegény. Ez már nem titokban, hanem jó előre kitervelt és bejelentett esküvő. A velejáró készülődéssel. Egy hónappal az esküvő előtt elkezdtem ruhát keresni, de nem kaptam. Vagy az én ízlésemmel van baj, vagy a ruhásboltosokéval, de az is lehet, h csak a pénztárcámmal. Ha egy ruha megtetszett nekem min 1000RONba került, s azért a pénzért akár menyasszonyi ruhát is lehetne venni... Új ruha nélkül maradtam. Csütörtökön kezdődött a menet. Első felvonás - csütörtök: leánybúcsú. Erről nem mesélek, mert csak a jelenlévő lányokra tartozik ;) Egy annyit azért elmondhatok: JÓ BULI VOLT :D Második felvonás - péntek délután: virágfonás az autódíszítéshez a lányosháznál. A menyasszony és a vőlegény csak rohangált kozmetikustól a paphoz, paptól anyósékhoz, anyóséktül haza, majd megint a paphoz, Mindenkivel meg kellett beszélni a részleteket. Harmadik felvonás - péntek este: vendéglő

Őszülő hajszálak fekete hajban

Ez a gyengém... Van egy srác, kb. fél éve ismerem. Mindig is szimpatikus volt, de mint férfi nem vonzott soha. Egy héttel ezelőtt észrevettem, h őszülő hajszálak csillognak fekete hajában s hirtelen vonzóvá változott. Azóta másképp látom az arcát, vonásait, mosolyát, mozdulatait. Másképp fogom fel viselkedését. Meglepődtem magamon. Azt hittem, h nekem a külsőségek nem számítanak ennyire... S mégis rá kellett jönnöm, h 20 ősz hajszál mindent megváltoztathat, legalábbis pillanatnyilag...