Kutyaharapást szőrivel?
Szerdán megharapott egy kutya. Egy blokk és a járda közötti zöld övezteből egyszercsak kirohant, neki a combomnak, majd elrohant, mindezt 2 másodperc alatt. A nadrágom nem szakadt ki, de maradt egy 50banisnyi nyoma a harapásnak. Először nem is akartam elmenni a doktorbácsihoz, de felhívtam egy kedves kolleganőm, s meggyőzettem magam, h biztos ami biztos, inkább kapjak szurit pluszba, minthogy megvesszek a végén.
Felhívtam Csilla barátnémat, hogy jöjjön velem s azzal elindultam a veszettségelleni kórházba. Útközben találkoztam egy kutyával, kicsit remegtek a lábaim, pedig szegényke nagy ártatlan szemekkel nézett rám.
A veszettségellenes részleg a Colentina kórhász egyik osztálya a százhúszezer közül. Mikor megérkeztünk a kórházhoz és érdeklődni kezdtünk, hogy merre kell menni, mindenki úgy válaszolt, mintha a kutyaharapástól ösztönösen kéne tudjam, hogy merre menjek, vagy legalább a kutya térképet kellett volna adjon miután megharapott. Nagynehezen megkaptuk az osztályt, s hamarosan megérkezett Áron(a lakótársam) is, így már ketten szórakoztathattak és kellett elviseljék enyhe(?) hisztiimet, amiket az inekcíóstűtől való félelmem okozott. S most ezúton is megköszönöm nekik. :X
Utána már csak két és fél óra várakozás két szuri, egy recept gyógyszerekkel és egy papírka, hogy mikor kell menjek a következő két szurit megkapni, s máris mehettünk hazafele.
Útközben megint kóbórkutyával találkoztunk, de szerencsémre félreállt utunkból, s nem kellett túl közel kerülni hozzá, habár mostmár fél évig haraphat meg kutya, mert be vagyok oltva! Nem fogok megveszni ;)
Felhívtam Csilla barátnémat, hogy jöjjön velem s azzal elindultam a veszettségelleni kórházba. Útközben találkoztam egy kutyával, kicsit remegtek a lábaim, pedig szegényke nagy ártatlan szemekkel nézett rám.
A veszettségellenes részleg a Colentina kórhász egyik osztálya a százhúszezer közül. Mikor megérkeztünk a kórházhoz és érdeklődni kezdtünk, hogy merre kell menni, mindenki úgy válaszolt, mintha a kutyaharapástól ösztönösen kéne tudjam, hogy merre menjek, vagy legalább a kutya térképet kellett volna adjon miután megharapott. Nagynehezen megkaptuk az osztályt, s hamarosan megérkezett Áron(a lakótársam) is, így már ketten szórakoztathattak és kellett elviseljék enyhe(?) hisztiimet, amiket az inekcíóstűtől való félelmem okozott. S most ezúton is megköszönöm nekik. :X
Utána már csak két és fél óra várakozás két szuri, egy recept gyógyszerekkel és egy papírka, hogy mikor kell menjek a következő két szurit megkapni, s máris mehettünk hazafele.
Útközben megint kóbórkutyával találkoztunk, de szerencsémre félreállt utunkból, s nem kellett túl közel kerülni hozzá, habár mostmár fél évig haraphat meg kutya, mert be vagyok oltva! Nem fogok megveszni ;)
Megjegyzések