Nem tudom sorrendbe tenni őket. De már felismertem egy párat. Nem emlékszel dolgokra, emberekre. És nem az alkohol vagy figyelmetlenség okozta kellemetlenségekre gondolok... Elmész egy buliba és az átlagéletkor nő 2 évvel. (Nem, nem egy babazsúrra kerültél véletlenül) Egyre gyakrabban használod a "bezzeg a mi időnkben" szókapcsolatot. Rájössz, h a gurulós böröndnek melyek az előnyei a hátizsákkal szemben. Csak azt nem tudom, h mi az amikor mindezek után rájössz, h mi az előnye a hátizsáknak a gurulós börönddel szemben... No de miért is gondolkodom én a vénülésről 24 évesen?
Az utóbbi két és fél hónapban nagyon sokat voltam otthon. Egy hét magyar húsvét, tíz nap román húsvét és május 1, tíz nap két esküvő alkalmából. Mikor május 1 után jöttem vissza csak az vigasztalt, hogy kevesebb mint egy hetet kell kibírjak Bukarestben és máris megyek vissza. Már rég nem gondolkodtam azon, hogy most rögtön haza szeretnék költözni, de ezen az úton (ami tízszer olyan hosszúnak tűnt, mint amennyi volt valójában) csak erre tudtam gondolni. Egész addig míg beértünk Bukarestbe. Akkor egy eddig még ismeretlen érzés fogott el: itt is otthon vagyok. Örvendtem, h látom a soksávos utakat, a káoszt, a betonrengeteget, a parkokat, a tévé épületét, mindent. Először éreztem azt, hogy otthonról jöttem haza.
Menni a nagyvilágba. Látni, érezni: az ismeretlent. Úgy érzem magam mintha szárnyaim nőttek volna, de nem tudom használni őket, mert valaki leszorítja. Lehet az a valaki én vagyok?
Megjegyzések